A KKL-JNF (Keren Kayemeth LeIsrael), a Zsidó Nemzeti Alap egy olyan civil szervezet, amely a magyar és az izraeli emberek közötti kapcsolatépítésére és tudásmegosztására törekszik. A budapesti iroda létrehozása óta dr. Körmendi István a szervezet első díjazottja. A vezetőség tagjai a közelmúltban figyeltek föl a holokauszttúlélő háziorvos életpályájára, akit most önzetlenségéért és az orvoslás melletti élethosszig tartó elköteleződéséért tüntettek ki.

„Körmendi doktor mögött rengeteg sikeresen megvívott harc van; számtalan alkalommal a saját életéért is küzdenie kellett. A háziorvos jelenleg is praktizál, otthonában fogadja a betegeit” – méltatta a díjazottat Yacov Hadas-Handelsman, Izrael magyarországi nagykövete.

„A 99 évesen is a betegekért élő, gyógyító szakember története igazi sikertörténet: nem csak ragyogó eredménnyel végzi a munkáját, hanem szakadatlanul örömét is leli benne” – tette hozzá a nagykövet.

Kobi Davit, a Zsidó Nemzeti Alap – Magyarország és Közép-Európa elnöke a szervezet nevében nyújtotta át a nagy presztízsű Jeruzsálem Medál nevű kitüntetést Körmendi doktornak, Ronnie Vinnikov, a Zsidó Nemzeti Alap – Jeruzsálem fejlesztésért felelős vezetője pedig egy oklevelett adott át. Így, dr. Körmendi István neve is bekerült a zsidó történelem elmúlt száz évének legrangosabb eseményeit és legfontosabb személyeit fölvonultató Aranykönyvbe (Golden Book).

„Jóleső érzés egy majd’ hatezer éves kultúrájú népből származónak tudni magamat. Egy népből, amely az emberi civilizációt a tudományok és a kultúra értékeivel gazdagította, és teszi ezt az idők végezetéig. Diaszpórában élő magyar zsidóként magam is igyekeztem-igyekszem megőrizni és tovább éltetni ezt a hagyományt” – mondta Körmendi István a díj átvételekor.

Az esemény zárásaként Yacov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet köszönetet mondott Körmendi doktornak a hivatásában demonstrált példamutatásáért, további örömökben gazdag, élménydús, aktív éveket kívánt neki.

A Zsidó Nemzeti Alapról (KKL-JNF)

KKL-JNF (Keren Kayemeth LeIsrael – Jewish National Fund), magyarul Zsidó Nemzeti Alap, Izrael legnagyobb és a világ egyik legrégebbi zöld szervezete. 1901-ben történt megalapítása óta, a Zsidó Nemzeti Alap Izrael államának fejlődésén és a zsidó emberek és Izrael közötti kapcsolatok erősítésén munkálkodik, ápolja a zsidó kulturális örökséget, és segít megóvni a természeti értékeket. A szervezet, Izraelen kívül, több mint 55 országban van jelen, ahol támogatja a természetvédelemmel kapcsolatos oktatást, valamint az innovatív és fenntartható ökológiai megoldások fejlesztését. A Zsidó Nemzeti Alap a technológia területén szerzett jártasságát és tapasztalatait nemzetközi partnerségi programokon, workshopokon és képzéseken keresztül adja át partnereinek. A vízgazdálkodás, az újraerdősítés, az elsivatagosodás elleni küzdelem és a fenntartható mezőgazdaság területén indított kezdeményezései és projektjei számos állami és nemzetközi elismerést szereztek a Zsidó Nemzeti Alap számára.