Vízkezelés


Újrahasznosítás, kivonás és helyreállítás

KKL-JNF – Izrael Negyedik Öntözője

A fogyó vízforrások jelentik az egyik legnagyobb kihívást, amivel az emberiségnek meg kell birkóznia a harmadik évezredben. Izraelben a KKL-JNF tevékenységei a vízkezelésben jelentősnek mutatkoznak a minőségi vízhez való hozzáférésben, az aszályos vagy csapadékmentes időktől függetlenül. Szerencsére a három vízforrásán a Kinneret-tavon, a hegyi öntözőn és a tengerparti öntözőn felül Izrael rendelkezésére áll a KKL-JNF is.

Izrael Vízügyi Hatóságával és más illetékes testületekkel együttműködve, a KKL-JNF vízalatti kezelőlétesítményeket és tartályokat létesített, melyek összegyűjtik az újrahasznosított szennyvizet és árvizet. A legtöbb ilyen vizet a szántóföldi gabona öntözésére használják. Mivel Izrael vízfogyasztásának több mint fele a mezőgazdaságra megy el, a tartályok létfontosságúak az ország vízgazdálkodása számára, több mint 75% -al csökkentve az édesvíz öntözésre való felhasználását.

Felső vörös szint:

-208,8

Alsó vörös szint:

-213

Fekete vonal:

-214,87

Mezőgazdaság:

57%

Háztartási:

38%

Ipari:

5%

Világ élvonalában az újrahasznosított víz mezőgazdasági felhasználásában

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAOL) által közzétett jelentés szerint: „Az izraeli mezőgazdaság jelentős tulajdonsága a vízhasználat hatékonyságának növelése a mezőgazdaságban. A hatékonyságot a vízhasználat fizikai (műszaki) értelmében javították tonnakibocsátás alapján… Ezen fejlesztések eredményeképp, Izrael jelenleg vezető szerepet tölt be az öntözéshez és száraz környezethez kapcsolódó technológiák kezelésében.

Haifa, Israel - Agricultural Sprayer - Tractor sprays water or fertilizer - irrigation
Water storage tank

Napjainkig a KKL-JNF 230 tartályt épített, melyek a kezelt szennyvíz kétharmadát javították évente, melynek mennyisége évről-évre változik, a csapadék függvényében. Számos tartály multifunkcionális. Az öntözésen felül vizet szolgáltatnak a folyók és folyamok rehabilitálására, öntözők újratöltésére és idegenforgalmi helyek ellátására. További vízforrások a mezőgazdaság számára a Shamir Drill projekt, mely vízkivonást von magába nem-megújuló öntözőkből Észak-Izraelben, valamint szürkevíz újrahasznosító rendszerek integrálását Izrael vízgazdaságába.

Az ENSZ „Világ Vízfejlesztési Jelentése 3” megerősíti Izrael vezető szerepét az újrahasznosított víz felhasználásában a mezőgazdaságban, így biztosítva a zöld gabonamezőket a nyári hónapokban, mindeközben értékes, iható vizet megtakarítva háztartási célra. 

A KKL-JNF célja, hogy az ország minden vizét újrahasznosítsa az évtized végéig, így jó öntözővízszintet és minőséget fenntartva, valamint biztosítva, hogy a gazdák előnyt kovácsoljanak a stabil, biztonságos és olcsó öntözővíz forrásból.

Innovációk a kivonásbanés a víz újrahasznosításban

Kinneret lake

A KKL-JNF fejlett környezetvédelmi víztisztítási technikákat alkalmaz, mint például mesterséges lápok és bioszűrők. A mesterséges lápra elsődleges példa, hogy a Yarkonnál, ahol a Kfar Saba és HodHasharon szennyvízkezelő üzemekből származó tisztított vizet szivattyúznak sekély medencékbe, melyek biológiailag folytatják a tisztítási folyamatot, ezzel hozzájárulva a Yarkon-folyó sikeres rehabilitálásához.

A bioszűrő technológia, melyet először a Kfar Saba –nál helyeztek üzembe, a városi vízhozam leszűrésére és újrahasznosítására használatos, szennyezőanyagokkal teli esővizet vezet el, mely különben az utcákat öntené el. Ezek a zöld technológiák a Vízérzékeny Városok részei, mely koncepciót ausztrál tudósok dolgozták ki, a fenntartható városi környezet vízióját foglalják magukba.

Purification tanks of modern wastewater treatment plant

A természet vízhez való joga

Maga a természet is vízfogyasztó. Ezen tény elismeréseképp Izrael jóváhagyta a 2004 –es Víztörvényt, mely elismeri a folyók, patakok és lápok konzerválásának és rehabilitálásának igényét. A KKL-JNF tevékenységei alapvetőek Izrael természetes olyan vízforrásainak rehabilitálásában, mint a világhírű Hula-völgy, mely vízi élőhelyet biztosít növények és állatok számára, valamint új rekreációs helyeket teremt az emberek részére. A Hula-völgy arra is szolgál, hogy megakadályozza, hogy a szennyezőanyagok elérjék a Kinneret-tavat, mely egy fő háztartási vízforrás.

Grey cranes in Agamon Hula bird refuge, at sunrise. Hula Valley, North of Israel

Izrael az egyik aláírója a Kamsar Lápokra vonatkozó Egyezmény kormányközi szerződésnek, és a KKL-JNF magára veszi a „lápok bölcs hasznosításának” gondolatát. A KKL-JNF barátai és partnerei által világszerte támogatott erőfeszítéseknek hála, Izrael természetes lápjait sikerült helyreállítani, biztosítva az érzékeny téli medencék védelmét, a veszélyeztetett kétéltűek nevelkedését, valamint rekreációs és oktatási tevékenységek részére helyszín biztosítását.

Tudta e?

Tudta, hogy a barátok nagylelkű támogatásával Izraelből és a világ minden tájáról, a KKL-JNF

Fenntarthatóerdőgazdálkodás

16 000 hektár

kopár terület erdősítésével
küzd az elsivatagosodás ellen

1800%-kal

növelte az erdősített
területek arányát

240 millió

fát ültetett

A vízgazdálkodásfejlesztése

70%-a

Izrael szennyvizének
újrahasznosított, amihez
a KKL-JNF is hozzájárult

230

víztározó és gát
megépítésében vállalt
aktív szerepet

30%-át

biztosítja a KKL-JNF az
izraeli mezőgazdaság
vízszükségletének

Kutatás-fejlesztésa klímaváltozásmérsékléséért

3,7 millió tonna

CO2 megkötése évente a
KKL-JNF által fenntartott
területeken

több 100

projekt és élvonalbeli
kutatás a klímaváltozás
mérsékléséért

5

kutatócentrum
infrastruktúrájának
megteremtése

Fenntarthatómezőgazdaságimegoldások

8000 km

biztonsági és
mezőgazdasági út
kialakítása

280 000 hektár

termőföld helyreállítása
és művelhetővé tétele

1000

vidéki közösség számára
művelhető terület
biztosítása

Ökoturizmus ésközösségfejlesztés

1000

rekreációs terület létesítése
a közegészség és a jóllét
növeléséért

8000 km

erdei út kialakítása

több 1000 km

hosszúságú kerékpárút
és járda megépítése

Oldal megosztása

Iratkozzon fel a KKL-JNF magyar hírlevél csatornájára!